Keresés    Magyar  Magyar

Vissza

Ossza meg ezt az oldalt:
Facebook Delicious Digg Google Stumble upon

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hírarchívum

2010. Október 12.

„A kevés mintaszerű projekt egyike” - Befejeződött a Fővám téri gyalogos aluljáró akadálymentesítése

A 4-es metró építéséhez kapcsolódó Fővárosi beruházások keretében épült meg a Fővám téri gyalogos aluljáró, mely átszállási kapcsolatot fog biztosítani a 4-es metró, a 2-es villamos és a 47-49-es villamos között. Már az előkészítés során nagy hangsúlyt kapott az aluljáró és a felszín akadálymentesítése. A megvalósítás azonban jelentős kihívást jelentett a projekten dolgozók számára.


2010. Október 1.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

BEFEJEZŐDÖTT A KISKÖRÚT FELSZÍNI REKONSTRUKCIÓJÁNAK JELENTŐS RÉSZE
SZEPTEMBER VÉGÉIG ALULJÁRÓK, UTCÁK, TEREK ÉS PARKOK ÚJULTAK MEG


2010. Szeptember 10.

HELYZETKÉP M4, BAROSS TÉR

Amint az köztudott, a 4-es metró Baross téri állomása az ún. milánói módszerrel épül, azaz - a környezetvédelmi hatósági engedélyének megfelelően, a por- és zajszennyezés minimalizálása érdekében - első lépésként a felszíni zárófödém épült meg, majd ezt követően alóla bányászati módszerrel történt a földkiemelés, továbbá azzal egyidejűleg megépült a végleges szerkezet (falazat, pillérek, vízszintes kitámasztások) is.


2010. Július 30.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

FELBORULT EGY DARU A BAROSS TÉRI MUNKATERÜLETEN
SZEMÉLYI SÉRÜLÉS NEM TÖRTÉNT, JELENLEG A KÁRFELMÉRÉS ZAJLIK


2010. Július 1.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

BEFEJEZŐDÖTT AZ ALAGÚTÉPÍTÉS A 4-ES METRÓ ELSŐ SZAKASZÁN
AZ ÉSZAKI ALAGÚTÉPÍTŐ PAJZS IS ELÉRTE A BAROSS TÉRI ÁLLOMÁST


2010. Június 18.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

ELÉRTE A DÉLI PAJZS A BAROSS TÉRI ÁLLOMÁST
AZ ELSŐ SZAKASZ DÉLI ALAGÚTJÁNAK ÉPÍTÉSE EZZEL BEFEJEZŐDÖTT

Elérte a Baross teret a 4-es metró déli pajzsa, miután ma délelőttre jelentősebb műszaki nehézségek nélkül megépült az első szakasz utolsó 450 métere. Ezzel a déli alagút építése befejeződött, de hamarosan kész az északi is, majd megkezdődik, és várhatóan őszig véget ér a pajzsok kiszerelése. A pesti oldalon számos munkafázis csak a pajzsok áthaladását követően végezhető, így hamarosan befejeződhetnek a pesti oldali állomások még hátralévő szerkezetépítési munkái. Az alagutak nagyon jó minőségben épültek meg, és ami legalább ilyen fontos: nem okoztak a pajzsok a felszínen említésre méltó mozgásokat, illetve épületkárokat. A metróépítés - a leglátványosabb munkafázis végeztével is - folytatódik, hiszen néhány hónapon belül megkezdődhet a pesti oldalon is a belső beépítés, a vágányépítés, jövőre a rendszerek, áramellátó berendezések beszerelése, illetve mindezekkel párhuzamosan folytatódhatnak a térség felszíni munkálatai.


2010. Május 19.

NYÍLT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KERES ÚJ PR ÜGYNÖKSÉGET A DBR - AZ EURÓPAI UNIÓS TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSE IS FELADATA LESZ

Új, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a DBR a 4-es metró építésével összefüggő kommunikációs és PR feladatok ellátására. Egy éve még arról tájékoztatta a DBR a közvéleményt, hogy az európai uniós tájékoztatási feladatok megvalósítása érdekében az idén lejáró szerződés módosítását, a keretösszeg megnövelését tervezi a projekt tartalékkeretének terhére. Időközben azonban világossá vált, hogy az első szakasz átadása a tervezettnél legalább két évvel későbbre datálódik, tehát mindenképpen új szerződés szükséges, az európai uniós versenyjog pedig - a PR szerződés ugyanis része a támogatott csomagnak - inkább a nyílt versenyt preferálja. A támogatási szerződés, illetve a kapcsolódó megállapodások részletesen meghatározzák a tájékoztatási kötelezettség elemeit. Az új PR ügynökség elsődleges feladata ezek megvalósítása lesz az elkövetkezendő három évben. A kiírás ma jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában.


2010. Május 18.

MIND THE GAP! A 4-ES METRÓBAN

Mind the Gap! címmel egyedülálló kulturális rendezvényhez biztosított helyszínt a 4-es metró Tétényi úti állomása május 14-én este. A DBR Metró Projekt Igazgatóság ezúttal csak a különleges helyszínt biztosította, noha a rendezvény illeszkedik a metróépítők tavaly kezdődött kulturális rendezvénysorozatába.


2010. Április 30.

MINDKÉT HELYSZÍNEN BETELTEK AZ M4 NYÍLT NAP CSOPORTJAI - AKINEK NEM JUTOTT HELY, AZOKAT A SZÍNHÁZI ELŐADÁSRA ÉS A KONCERTRE VÁRJA A DBR

Péntek reggelre mindkét helyszínen beteltek a 4-es metró nyílt napjának csoportjai, az érdeklődés felülmúlta a korábbi években megszokottat. Vasárnap délelőtt 10 és délután 16 óra között az Urbitális Majális keretében folyamatos lesz a bejárás a Móricz Zsigmond körtéri és a Keleti pályaudvari állomásra - betartva valamennyi munkavédelmi előírást -, tízfős csoportokban tízpercenként biztosít majd a DBR szakmai kíséretet. Megteltek a férőhelyek Újbuda reggel 9 órakor kezdődő Gomba-tárlatára és az azt követő szakmai előadásokra is, a kiállítást azonban egész napon át megtekinthetik a látogatók. Akinek nem jutott hely az előzetesen regisztrált csoportokban, azokat is várják a szervezők az esti jótékonysági rendezvényekre: a Vígszínház 17 órakor kezdődő rendhagyó előadására és a Kis Kreatív Band 19 órai koncertjére.