Keresés    Magyar  Magyar

Vissza

Ossza meg ezt az oldalt:
Facebook Delicious Digg Google Stumble upon

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hírarchívum

2015. Szeptember 4.

HÉTFŐTŐL BIRTOKBA VEHETIK AZ AUTÓSOK AZ ELSŐ P+R PARKOLÓT AZ ETELE TÉREN

AZ M4-ES METRÓ DÉLNYUGATI VÉGÁLLOMÁSÁNÁL MÉG HÁROM PARKOLÓ ÉPÜL

2015. szeptember 7-étől, hétfőtől már használhatják az autósok azt a P+R parkolót az Etele téren, ami a metróberuházáshoz kapcsolódva a Volán pályaudvar mögötti területen, a Somogyi út meghosszabbításában épült 221 férőhellyel. A modern, őrzött és mozgáskorlátozottak által is igénybe vehető, 2014 decemberétől mostanra megvalósult parkoló tervezője és kivitelezője nyílt közbeszerzési eljárást követően a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. volt. A beruházás szerződéses összege 171,9 millió forint és európai uniós társfinanszírozással valósult meg. Az új P+R is elősegíti a térség intermodalitását, azaz az egyes közlekedési módok közötti váltás lehetőségét.


2015. Augusztus 13.

KÖZEL 1500 ÚJ P+R PARKOLÓHELY ÉPÜL AZ M4-ES METRÓ KELENFÖLDI VÉGÁLLOMÁSÁNÁL

Az M4-es metróvonal tavaly márciusban átadott első szakaszának legfontosabb célja a belváros tehermentesítése, a felszíni közúti – elsősorban autós – forgalom fokozatos csökkentése. Ebben jelentős szerepet töltenek be a metróberuházáshoz kapcsolódóan épülő P+R parkolók, ahol az agglomerációból, illetve a külső kerületekből érkező autósok egy része lerakhatja járművét és metróval, villamossal, autóbusszal vagy kerékpárral folytathatja útját. A Kelenföld vasútállomás térsége ebből a szempontból kiemelten fontos városrész: az új metróállomás, a majdani autóbusz-terminál, illetve a Budaörsi úti új, kétszintű közúti csomópont mellett itt létesül a legtöbb új parkoló elősegítve a térség intermodalitását, azaz a közlekedési módok közötti váltás lehetőségét.


2015. Június 18.

ÉPÍTÉSZFÓRUM: RÉGI ÚJ FORMÁBAN - SZENT GELLÉRT TÉR

A 4-es metró megépítését megelőző térrekonstrukciós munkálatok elsősorban a közlekedési hálózatokat kívánták racionalizálni, egyszerűsíteni úgy, hogy a tér építészeti arculata megmaradjon. A főváros Duna-parti látványának egyik jellegzetes, sokat fényképezett darabja a Szent Gellért tér, különleges elrendezését két természetes térfala, a Duna és a Gellért-hegy meredek ormai, illetve karakteres épületei adják. Az átépítés során nem kívántak belenyúlni a tér egységes évszázados képébe, egyetlen újonnan épített felszíni darabja a szálloda előterében kiképzett forrásház lett.


2015. Június 16.

ÉPÍTÉSZFÓRUM: ÚJ KAPCSOLAT A DUNÁVAL - FŐVÁM TÉR

A Duna-part és a Kiskörút találkozásában decensen húzódik meg a Fővám tér. Korábban a városlakók és turisták számára legfőbb vonzerejét a Nagyvásárcsarnok jelentette, de a tér most csendesen, alig észrevehető módon, mégis lényegesen megújult. A rekonstrukció nem radikális újraértelmezésre törekedett, mégis funkcionálisan tette élhetőbbé, befogadhatóbbá a teret.


2015. Június 12.

ÉPÍTÉSZFÓRUM: GYALOGOSBARÁT VÁROSKAPU - KÁLVIN TÉR

A megújuló Kálvin téren a gyalogosoknak lényegesen nagyobb tér jut, mint az átépítés előtt. A tér kialakításában jól látszik az a fő elgondolás, hogy az minden irányban megfelelően, akadálymentesen átjárható legyen.


2015. Június 11.

ÉPÍTÉSZFÓRUM: A BAROSS TÉR FELÚJÍTÁSA

A ma már közlekedési szempontból központi helyszínnek számító Keleti Pályaudvar helyszínére és kivitelezésére eredetileg több terv is született, végül az akkori város szélének számító területen kapott helyet.


2015. Június 4.

LÁTVÁNYOS SZERKEZETÉPÍTÉSI MUNKÁK FOLYNAK ŐRMEZŐN

A szerkezetépítési-résfalazási munkák előrehaladásának köszönhetően már közvonalazódnak és láthatóvá is váltak az M4-es metró kapcsolódó felszíni beruházásként épülő új, Budaörsi úti kétszintű közúti csomópont végleges szerkezeti elemei. Az építkezés most zajló fázisáról is készítettünk fotókat.


2015. Május 13.

BUDAPESTEN TARTOTT KONFERENCIÁT A UITP AZ AUTOMATA METRÓKRÓL

2015. május 11-én és 12-én a Budapesti Közlekedési Központ látta vendégül a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség (UITP) automata vonatvezérlésű metrókkal foglalkozó testületének (Observatory of Automated Metros) éves konferenciáját, ahová a BKV és a DBR szakemberei is meghívást kaptak.


2015. Április 10.

UTOLSÓ FÁZISÁHOZ ÉRKEZETT A SPECIÁLIS TESZTIDŐSZAK AZ M4-ES METRÓ VONALÁN

A SZAKEMBEREK KÉT HÉTEN ÁT UTASFORGALOMBAN IS VIZSGÁLJÁK A RENDSZERT

Utolsó fázisához érkezett az a március közepén indult speciális tesztidőszak az M4-es metró vonalán, amelynek keretében először a végállomásokhoz kapcsolódó üzemi területeken, majd utasok nélkül a teljes vonalon járműkísérői beavatkozás nélkül tesztelték a szakemberek az automata vonatvezérlést. A 2015. április 13-án, hétfőn induló harmadik szakaszban két héten át utasforgalomban is megvizsgálják a rendszer működését, pontosabban azt, hogy fennakadások esetén járműkísérői beavatkozás nélkül a központi, illetve az állomási diszpécserek – modellezve azt az időszakot, amikor már teljesen automata üzemben fognak futni a járművek – mennyi idő alatt tudják az adott hibát megtalálni és elhárítani.


2015. Április 9.

ZAJLANAK A RÉSFALAZÁSI MUNKÁK A BUDAÖRSI ÚTI CSOMÓPONTNÁL

A Sasadi útnál lévő gyalogos felüljáró március elején történt áthelyezését követően megkezdődhettek az M4-es metró projekthez kapcsolódó Budaörsi úti új közúti csomópont majdani gyalogos aluljárójának, illetve visszafordító műtárgyainak résfalazási munkái.