Keresés    Magyar  Magyar

Vissza

Ossza meg ezt az oldalt:
Facebook Delicious Digg Google Stumble upon

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

ISMÉT MÉLTÓ HELYRE KERÜLHETETT BAROSS GÁBOR SZOBRA


2013. december 6.

Az M4-es metró beruházásához kapcsolódó Baross téri felszínrendezési munkák előrehaladásával végre ismét méltó, központi helyre kerülhetett Baross Gábor szobra. A tér teljes rendezése ugyan csak 2014 márciusában fejeződik be, az emlékmű mészkő talapzata az elmúlt hetekben elkészült, ezért a kivitelező a mellékalakok elhelyezését követően most végleges helyére állította az egykori közlekedési miniszter felújított szobrát.

Baross Gábor, a "vasminiszter" emlékét megörökítő, Szécsi Antal által készített szoborcsoportot 1898-ban avatták fel, és egészen 1969-ig a tér nyugati szélén, a Keleti pályaudvar és a Rákóczi út tengelyében, az ott kialakított háromszög alakú zöldterület Rákóczi út felőli sarkán állt. A pályaudvar környezete időközben maga köré vonzotta a nagyvárosi közlekedési funkciókat. A 60-as, 70-es évek nagy tömegközlekedési fejlesztésével és a tér jelentős átalakításával a szobor az eredeti helyéről a pályaudvar indulási oldalhomlokzata előtti térrész keleti oldalára került. Az akkori metróépítés befejezését követően ott is maradt, ez pedig méltatlan volt Baross Gáborhoz, az egyik legjelentősebb magyar közlekedési szakminiszterhez, akiről a teret elnevezték.

A Baross tér 2014. márciusig befejeződő teljes átépítése azonban lehetővé tette, hogy a restaurált szobor központi, méltó helyre kerüljön. A műalkotás most ismét a tér Rákóczi út felőli, nyugati oldalán kapott helyet, a Kerepesi út és a Thököly út között a zöldfelületi háromszög ölelésében, nem messze egykori avatási helyétől. A Rákóczi út felé néz, háta mögött a Keleti pályaudvar és az átépült érkezési oldal. A szoborcsoportot a közúti forgalomtól védett parkosított sétálóövezet és új díszburkolat veszi majd körül, ezáltal egyszerűen megközelíthető és körbejárható lesz.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság