Keresés    Magyar  Magyar

Vissza

Ossza meg ezt az oldalt:
Facebook Delicious Digg Google Stumble upon

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

LEZÁRULT AZ M4-ES METRÓ UTOLSÓ ELŐTTI ÁLLOMÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA


2014. január 16.

Az új metróvonal Fővám téri megállója is megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az utasforgalmi próbaüzem elindításához elengedhetetlen használatbavételi engedélyt, ezzel a – széles körű nemzetközi közlekedésszakmai és médiaérdeklődést kiváltó – kilencedik állomás is készen várja leendő utasait. Az állomáshoz kapcsolódva új aluljáró épült, illetve egy forgalomcsillapított térrész is létrejött az egyetem és a Duna között.

A Fővám téri állomás jelentőségét az egyetem és a helyi vásárcsarnok kiszolgálásán túl a 2-es, valamint a 47-es, 49-es villamos vonalával való kapcsolata adja. Az állomás szerkezetével együtt, szintén a projekt keretében épült új gyalogos-aluljáró közvetlen kapcsolatot biztosít a metrókijárat és a felszíni sétálóövezet, a villamosperonok, valamint a tér túlsó, északi oldala között. A 87 méter hosszú metróállomás több mint 30 méter mélyen található peronszintjéről 4 mozgólépcsőkar indul egy közbenső szintre, majd tovább a gyalogos-aluljáróba, míg a másik kijáraton át lifttel közvetlenül és akadálymentesen érhető el a Budapesti Corvinus Egyetem bejárata előtti térrész.

Az egyetem és a Duna közelsége nagymértékben megszabta a megálló geometriai határait, az állomás így részben föntről (réseléssel), részben pedig – a peronalagutak vonalában – bányászásos módszerrel épült. Mind az állomásbelső, mind a kapcsolódó felszín modern kialakítású, tele egyedi építészeti megoldásokkal. A megálló már az építés fázisában jelentős nemzetközi szakmai és sajtóérdeklődést váltott ki, több nívós építészeti díjra is jelölték, illetve már magáénak tudhat egy médiadíjat is. Az állomásdobozt többszintű vasbeton gerendarácsrendszer támasztja ki és merevíti, ami hálózatot alakítva csontszövetként veszi fel a földnyomást. Az építészetet ez a – nem csak esztétikai célokat szolgáló – sajátos látszóbeton gerendahálózat, a peronalagutakat szegélyező mozaik, valamint a felszínen is alkalmazott díszrozsda burkolat összhangja határozza meg.

Az építéstechnológiának és az ezt kihasználó építészeti koncepciónak köszönhetően itt is nagy belső terek jöhettek létre, és a természetes fény használata ezen az állomáson is kiemelt szempont volt. Az állomás fölötti Fővám téren egy forgalommentes közösségi tér jött létre, mely lehetőséget adott nagyobb felülvilágítók beépítésére, melyeken át a napfény egészen a peronszintig lejuthat. Az egyetem épülete előtti térrészen megújult a díszkő burkolat, padokkal és kerékpártárolóval gazdagodott a terület, illetve új, a tér arculatához illeszkedő felsővezeték-tartó oszlopokat és saját, megerősített térkő sávot kapott a 83-as troli.

Budapest Főváros Önkormányzata
BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság

Fotók: Pető Szabolcs, DBR