Keresés    Magyar  Magyar

Vissza

Ossza meg ezt az oldalt:
Facebook Delicious Digg Google Stumble upon

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

HÉTFŐTŐL BIRTOKBA VEHETIK AZ AUTÓSOK AZ ELSŐ P+R PARKOLÓT AZ ETELE TÉREN


2015. szeptember 4.

AZ M4-ES METRÓ DÉLNYUGATI VÉGÁLLOMÁSÁNÁL MÉG HÁROM PARKOLÓ ÉPÜL

2015. szeptember 7-étől, hétfőtől már használhatják az autósok azt a P+R parkolót az Etele téren, ami a metróberuházáshoz kapcsolódva a Volán pályaudvar mögötti területen, a Somogyi út meghosszabbításában épült 221 férőhellyel. A modern, őrzött és mozgáskorlátozottak által is igénybe vehető, 2014 decemberétől mostanra megvalósult parkoló tervezője és kivitelezője nyílt közbeszerzési eljárást követően a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. volt. A beruházás szerződéses összege 171,9 millió forint és európai uniós társfinanszírozással valósult meg. Az új P+R is elősegíti a térség intermodalitását, azaz az egyes közlekedési módok közötti váltás lehetőségét.

Az M4-es metróvonal tavaly márciusban átadott első szakaszának legfontosabb célja a belváros tehermentesítése, a felszíni közúti – elsősorban autós – forgalom fokozatos csökkentése. Ebben jelentős szerepet töltenek be a metróberuházáshoz kapcsolódóan épülő P+R parkolók, ahol az agglomerációból, illetve a külső kerületekből érkező autósok egy része lerakhatja járművét és metróval, villamossal, autóbusszal vagy kerékpárral folytathatja útját. A Kelenföld vasútállomás térsége ebből a szempontból kiemelten fontos városrész: az új metróállomás, a majdani autóbusz-terminál, illetve a Budaörsi úti új, kétszintű közúti csomópont mellett itt létesül a legtöbb új parkoló.

A metróprojekthez kapcsolódóan a kelenföldi végállomás térségében négy helyszínen – az Európai Unió felé történt vállalásnak és a Fővárosi Közgyűlés döntésének megfelelően – összesen közel 1500 új P+R parkolóhely létesül. Két parkoló épül az Etele téri oldalon: az egyik a hétfőn megnyíló, 221 férőhellyel, a másik a Somogyi út és a Gyergyótölgyes utca sarkán, a jelenlegi ideiglenes parkoló helyén, 247 autónak biztosítva parkolási lehetőséget – ez utóbbi építése is befejeződik a tervek szerint 2015 decemberében.

A metróállomás és aluljárórendszer Őrmező felé eső oldalán a Péterhegyi úti ideiglenes autóbusz-végállomás melletti terület ad helyet egy harmadik, 485 férőhelyes parkolónak, melynek jelenleg a befejező munkálatai zajlanak – azt várhatóan szeptember végén, október elején vehetik majd birtokba az autósok. A három P+R parkoló együttesen valamivel több mint nettó 670 millió forintból valósul meg.

Mindezeken túl, szintén az őrmezői oldalon, a MÁV Kelenföld vasútállomáshoz kapcsolódó, használaton kívüli vágányainak helyén is létesül egy kb. 500 férőhelyes P+R parkoló két ütemben, a kapcsolódó nyílt közbeszerzési eljárások hamarosan lezárulnak. A beruházáselem első ütemében zajlik majd – várhatóan 2015 őszétől – a MÁV-vágányok bontása és a szükséges közműkiváltásokkal a terület teljes rendezése, ezt követően pedig megkezdődhetnek a parkolóépítési munkák, melyek a tervek szerint 2016 év végéig tartanak majd.

Valamennyi, az új metróhoz kapcsolódó P+R parkoló döntő részben európai uniós forrásból fog megvalósulni.

Budapest Főváros Önkormányzata
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság