Keresés    Magyar  Magyar

Vissza

Ossza meg ezt az oldalt:
Facebook Delicious Digg Google Stumble upon

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

ALÁÍRTÁK A MEGÁLLAPODÁST A FŐVÁROS ÉS A SIEMENS KÖZÖTT


2013. április 29.


Fotó: Majtényi Mihály (budapest.hu)
Tarlós István és dr. Jürgen Brandes jelenlétében aláírták a 2006-ban megkötött Siemens szerződés módosítását. A dokumentumot, amely több évig tartó egyeztetést zár le a Fővárosi Önkormányzat és Siemens Zrt. között, Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, és Dale A. Martin, a Siemens elnök-vezérigazgatója írta alá.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2012 szeptemberében a főváros előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében. Az egyeztetések során a társaság 70 millió eurós követelését sikerült 30 millió euróra lealkudni, emellett megállapodtak az ütemezésben és rögzítették a szállítási véghatáridőt. Az előző városvezetés a metróberuházást 15 jelentős összegű szerződésben adta vállalkozásba kivitelező és rendszerszállító cégeknek, ennek a konstrukciónak a következtében minden interfész-kockázat a BKV-t és rajta keresztül a Fővárosi Önkormányzatot terhelte.

„Minden beruházásban bármely kivitelező késedelme hatással van a többi vállalkozó munkavégzésére. Ha az egyik részfeladat csúszásban van, az többnyire csúszást jelent a többi ráépülő feladatban is. Itt is pontosan ez történt. A Siemens teljesítését hátráltatta az alagútépítő leállásából eredő időcsúszás, majd a szerelvények késedelmes szállítása. Ebben a helyzetben a legtöbb, amit elérhettünk, az a kármentés volt, hiszen a szerződés alapján ez a pénz jár a Siemensnek” - mondta Tarlós István. Hozzátette, ez az összeg is nagyon nagy pénz, de kevesebb, mint a fele annak, amennyit ki kellett volna fizetni. A főpolgármester kiemelte, köszönet illeti a magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért minden segítséget biztosít annak érdekében, hogy 4-es metró átadásának határideje tartható legyen.

Dr. Jürgen Brandes üdvözölte a főpolgármester erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a megállapodás létrejöhessen. A Siemens vezérigazgatója kiemelte, az épülő 4-es metró beruházás egy integrált projekt, az energiamegtakarítás fontos szempont volt a cég számára, büszkék arra, hogy teljesíteni tudták a célkitűzéseket.

A szerződésmódosítást – amely többek között a Siemens időalapú követeléseinek maximalizálását tartalmazza – október 30-án tárgyalta és fogadta el a BKV igazgatósága, majd egy nappal később a Fővárosi Közgyűlés is. Az NFÜ idén márciusban gondoskodott a kormány-előterjesztés előkészítéséről. Az erről szóló kormányhatározat 2013. április 19-én jelent meg a Közlönyben, ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy egy régóta húzódó eljárásnak pont kerülhessen a végére.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala